A Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ), a szegedi hallgatók érdekképviseleti szervezete október 16-án alakult meg a jelenlegi Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Auditórium Maximum előadójában.

A MEFESZ ezután olyan ifjúsági szervezetként működött, amely kidolgozta az 1956-os forradalom fő követeléseit, melyeket először az október 20-ai gyűlésen fogalmaztak meg – ezek voltak a forradalom 16 pontjaként ismert elképzelések. A műegyetemi tüntetéssel a szegedi hallgatók szövetsége indította útjának az országos szintű forradalmat október 23-án.

Immáron 64. évfordulóján tisztelgünk a MEFESZ előtt “A hallgatói önkormányzatiság és az egyetemi autonómia napja” keretein belül. Minden év október 16. napján átadjuk a “Hallgatói mozgalomért” emlékérmet alumni hallgatóink arra méltó tagjainak.

Idén is megemlékezünk a nagy hatású ifjúsági szervezetről a MEFESZ emlékmű megkoszorúzásával, illetve az emlékérmek átadására is sort kerítünk az Auditórium Maximumban. A járványhelyzetre való tekintettel az esemény zárt körű, csökkentett létszámú formában fog megvalósulni, így arról a későbbiekben képek formájában fogunk beszámolni. A rendezvény iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk az Egyetem TV Youtube platformját, ahol pénteken 14 órától a koszorúzást, 15 órától pedig az ünnepi választmányt és egyben díjátadót is élő közvetítés keretében tudják figyelemmel kísérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük